![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
|
webáruházunkban: http://piramistechnika.bolthely.hu
|
Kezdetben elsősorban a rendezvénytechnikai szolgáltatásokra fókuszáltunk.Fő tevékenységeink a hangosítás, hangtechnika, fénytechnika, színpadtechnika, videotechnika és konferenciatechnika. Az évek során, a lényegében állandó szakembergárdánál felhalmozódott tudás és tapasztalat újabb területek felé történő hasznosítási törekvése késztette a cégünket a színházak, művelődési házak, valamint szórakoztató intézmények felé való nyitásra, ahol az intézmények fény- és hangtechnikai felújításának tervezését, és kivitelezését végeztük. A kivitelezési munkák felvetették a későbbi műszaki üzemeltetés és karbantartás gondolatát is, így a Szolgáltatási Üzletágon belül megalakítottuk az Üzemeltetési részleget is.
Munkánk során mindig vizsgáltuk, hogy az adott műszaki tartalmat hogyan lehet a megrendelő szemszögéből, minél kedvezőbb áron megvalósítani, vagyis figyelmet fordítunk a kedvező tartalom-ár arány fenntartására. A munkánk során természetszerűleg többféle gyártótól származó, számos kereskedelmi márkájú berendezéssel kerültünk kapcsolatba. A vevők egyre magasabb igényeket támasztanak nem csak a beszerelésre kerülő, hanem a rendezvényeken megjelenő technikával szemben is. Ez feltételezi a kiválasztásban és tesztelésben való magas szintű, jártasságot és tapasztalatokat, ami a cég egyik erőssége. Az ügyféligények és ezen képességek együttese tette lehetővé, hogy a Piramis Technika 2003-ban megkezdte a minőségi, professzionális hangtechnikai, fénytechnikai és discotechnikai berendezések hazai kereskedelmi tevékenységét.
Az Európai
Unióhoz való csatlakozás után több külföldi, elsősorban Német, Holland, Angol,
és Kínai gyártókkal, forgalmazókkal vettünk fel kapcsolatot, és így alakult ki a
jelenlegi struktúra, mely keretében hazai forgalmazói lettünk a SHOWTEC, DMT,
DAP AUDIO, SEER SOUND, MONTARBO, LDR, SIRUS, VARYTEC, KAM, FLASH,
MLB, BOTEX, IGNITION, GLOBAL TRUSS, CAMCO termékeknek.
A választék
bővítése céljából a Piramis Technika viszonteladói tevékenységet is ellát a
Shure, SENNHEISER, PIONEER, DENON, Omnitronic, Outline, Futurelight, Eurolite,
AKG, Behringer, STAGE LINE, Neo-Neon, Strand Lighting, SGM, QSC, TRANTEC,
YAMAHA. WHARFEDALE, LASERWORLD márkák esetén.
|
|||