Rendezvénytechnikai Szolgáltatások
Hang-, fény-, Színpadtechnikai rendszerek tervezése, kivitelezése, telepítése
Elektromos biztonságtechnika, érintésvédelem
Létesítmény üzemeltetés, karbantartás


Hang-, fény-, konferenciatechnikai rendszerek kivitelezése

Kezdetben elsősorban a rendezvénytechnikai szolgáltatásokra fókuszáltunk. Az évek során, a lényegében állandó szakembergárdánál felhalmozódott tudás és tapasztalat újabb területek felé történő hasznosítási törekvése késztette a cégünket a színházak, művelődési házak, valamint szórakoztató intézmények felé való nyitásra, ahol az intézmények fény- és hangtechnikai felújításának tervezését, és kivitelezését végeztük. A Játékszín, a Györi Koncert terem, a Fővárosi Művelődési Ház, az Ercsi Művelődési Ház, a Bolgár Művelődési Központ, az Ady Endre Művelődési Központ, az Aboriginal Club, az Arató Disco csak néhány példa azok közül, akik bizalmukkal megtisztelték a Piramis Technikát.

A munkák során természetszerűleg többféle gyártótól származó, számos kereskedelmi márkájú berendezéssel kerültek és kerülnek kapcsolatba. A vevők egyre magasabb igényeket támasztanak nem csak a beszerelésre kerülő, hanem a rendezvényeken megjelenő technikával szemben is. Ez feltételezi a kiválasztásban és tesztelésben való magas szintű, jártasságot és tapasztalatokat, ami a cég egyik erőssége.
A cég a vevő kérésére a termékek helyszíni telepítésében is segít, sőt igény esetén komplex szolgáltatást is kínál a szaktanácsadás és tervezéstől, a telepítés és kivitelezésig.

Cégünk vállalja hang-, fény-, konferencia technikai rendszerek tervezését, kivitelezését, a megrendelő igényeinek maximális szem előtt tartása mellett.

Webmester: Dobreff András - dobreffandras@gmail.com